November 11-én lejárt az első nyomdai Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) sorozat, melyet a postákon lehetett megvásárolni. Érdemes mindenkinek figyelnie, aki korábban ilyen papírt vásárolt, hiszen a visszaváltás nem automatikus, így a minket megillető összeg átvételéhez személyesen, az értékpapírral együtt be kell fáradni a közel 600 posta egyikébe - hívta fel a figyelmet erre az Államkincstár.
Jövő héttől új sorozat indul a Magyar Állampapír Pluszból, a hétfőtől értékesített konstrukció fontosabb paraméteri ezúttal nem változnak: marad az 5 éves futamidő, lépcsős kamatozással, a kamat mértéke pedig 5,75-6,75% között mozog majd.
Jövő héttől új sorozat indul a Magyar Állampapír Pluszból, a hétfőtől értékesített konstrukció fontosabb paraméteri ezúttal nem változnak: marad az 5 éves futamidő, lépcsős kamatozással, a kamat mértéke pedig 5,75-6,75% között mozog majd.
Az utóbbi hónapokban folyamatosan csökkentek a DKJ-hozamok, így nem meglepő, hogy az erre épülő 5 éves bónusz állampapír kamata is csökken a mai nappal, a mostani 7,89%-ról számításaink szerint 6,91%-ra. Faramuci azonban a helyzet, hiszen a kamatcsökkenés ellenére a bónusz állampapír nem lett rosszabb befektetés, mint a többi lakossági állampapír, mutatjuk, miért.
Új sorozatokat bocsátanak ki több lakossági állampapírnál is, a friss dokumentációk alapján az eddiginél alacsonyabb kamattal. Csökkenni fog a megújult MÁP Plusz, a jelenleg legnépszerűbb FixMÁP és a Kincstári Takarékjegyek kamata is.
Kiemelt témáink között lesznek a hazai állampapír-befektetések a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
Fordulóponthoz ért nyáron a lakossági állampapírok piaca: amellett, hogy júniussal megkezdődött az első, 2019 júniusában induló Magyar Állampapír Pluszok lejárata, egy megújított MÁP Pluszt is piacra dobtak, jóval kedvezőbb kamatozással. Ennek ellenére még mindig sokan vannak a régi MÁP Plusz-hívők, az összes jegyzés közel 10%-át tartják a mai napig, annak ellenére, hogy lényegesen magasabb kamatot is zsebre tudnának tenni az új „szuperállampapírral”. Van azonban egy faramuci helyzet, ami miatt még logikusnak is mondható a régi MÁP Plusz mellett kitartók egy részének döntése.
A Fix Magyar Állampapír, majd a Bónusz Magyar Állampapír után most újabb lakossági állampapírok estek áldozatul a kamatcsökkentésnek: az ÁKK friss tájékoztatása szerint a Kincstári Takarékjegyek és a megújult Magyar Állampapír Plusz is kevesebbet ad majd a befektetőknek. A lakossági állampapírok csökkenő kamatával és a megtakarítási piaci lehetőségekkel is foglalkozunk majd a Portfolio szeptember 17-ei Future of Finance konferenciáján.
Kamatot váltott ma az 5 éves Bónusz Magyar Állampapír, és nem a befektetőknek kedvező irányba: a következő három hónapra évi 7,89%-kal ketyeg tovább az eddigi 8,13%-ról. A Babakötvény után még így is a BMÁP a legmagasabb kamatot adó lakossági papír, de a DKJ-hozamok csökkenésével kérdés, hogy vajon 3-5 éves időtávon is ez a legjobb választás? Számolgattunk.
Az elmúlt két hónap leggyengébb, és az idei év második leggyengébb értékesítési számait hozta a múlt hét a lakossági állampapíroknál. A második legnépszerűbb Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) esélyeit rontja, hogy péntektől csökkenni fog a kamata.
Egyértelműen javulásnak indultak a lakossági állampapírok értékesítési számai: az ÁKK közlése szerint múlt héten mindegyik lakossági papír kereslete nőni tudott, a legtöbbet a FixMÁP-ból vették a magyarok, ezt a bónusz állampapír, majd a MÁP Plusz követte.
Valamelyest javultak a lakossági állampapírok értékesítési számai: az ÁKK közlése szerint bár múlt héten mélypontjára esett az inflációkövető PMÁP értékesítése, nőtt a BMÁP és a fix kamatozású FIXMÁP iránti kereslet, a két hete elinduló új, évi 6,73%-os átlagkamattal operáló MÁP Plusz pedig gyakorlatilag átvette az egyéves papír szerepét és számait az értékesítésben.
Miközben az új Magyar Állampapír Plusz egyik nagy előnyeként a likvid, bankbetét-helyettesítő tulajdonságát emeli ki az adósságkezelő, még mindig tűrhető betéti ajánlatokkal találkozhatunk a bankfiókokban. Vannak olyan bankbetétek, amelyeknek a kamata rövid távon versenyképes az újragondolt MÁP Pluszéval, két olyan hátrány ellenére is, mint a kamatadó és a szocho. Mostani cikkünkben azt járjuk körbe, hogy egymillió forint befektetése esetén milyen banki kamatokat kaphatunk a pénzünkre, és ez mire elég az új „szuperállampapírral” szemben.
Múlt hétre is gyenge értékesítési számokat közölt hétfőn az ÁKK: mélypontja körül maradt az inflációkövető PMÁP értékesítése, visszaesett a BMÁP iránti kereslet, a fix kamatozású FIXMÁP pedig valamelyest növelni tudta az értékesítési számait. Múlt héten elindult az új, évi 6,73%-os átlagkamattal operáló MÁP Plusz, amelynek köszönhetően a hajdani szuperállampapír újra felkerült a térképre, de nagy csodát nem alkotott.
Gyenge múlt heti értékesítési számokat közölt hétfőn az ÁKK: mélypontra esett a részben inflációkövető PMÁP és a fix kamatozású FIXMÁP értékesítése is, a legkeresettebb lakossági állampapír pedig az amúgy szintén szerényen teljesítő, hozamkövető BMÁP volt. Hétfőn elindult az új, évi 6,73%-os átlagkamattal operáló MÁP Plusz, amely némi lendületet adhat a következő időszakban az állampapír-értékesítésnek.
Sávos, évi 6,73%-os átlagkamattal új Magyar Állampapír Pluszt dob a piacra az Államadósság Kezelő Központ. Az új MÁP Pluszt jövő héttől lehet megvásárolni, de a számok azt mutatják: egyedül azoknak lehet érdemes ebben gondolkodniuk, akik 4-5 évre terveznek vele. Ha viszont a DKJ-hozamok nem mennek 4,8% alá a következő 5 év átlagában, akkor 5 éves időtávra is inkább a bónusz állampapírt érdemes választani, rövid távon pedig még mindig a PMÁP a nyerő. De mi értelme így az új, felturbózott MÁP Plusznak? Egy okot azért találtunk.
Júniustól elérhető lesz a megújult Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz). Az 5 éves születésnapjára magasabb kamatot és új kibocsátási módot kap az évekig legnépszerűbb lakossági állampapír. A MÁP Plusz így újra kiváló választás lehet azok számára, akik rugalmasan hozzáférhető, mégis versenyképes kamatozású megtakarítást keresnek. Az új MÁP Plusz bevezetésével egy időben kivezetésre kerül az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP). Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket a megújuló termékkel kapcsolatban, és meg is válaszoltuk azokat.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
Eddig a tudósok sem láttak ilyet.
Kijev tagadja a vádakat.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kiadta az utasításokat is.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?